A héten történt nálunk egy kis baleset. Kicsi fiam kizárt a lakásból egy laza mozdulattal. Történt ugyanis, hogy kimentem a folyosóra, hogy elrendezzem a babakocsiját egy sétára, negyed perc sem telt el, egyszer csak azt hallom, hogy csukódik mögöttem az ajtó. Se kulcs, se telefon nálam. Amikor kiléptem a lakásból ő még valahol az erkélyajtónál kolbászolt, de elfelejtettem, hogy mostanában az ajtók csapdosása és nyitogatása a nagy szerelem, és hát úgy látszik nem tetszett neki, hogy a bejárati nyitva van. Hangtalanul odasettenkedett és bevágta. Az első kétségbeesésemben majdnem bőgtem, de aztán a jobbik eszem erőt vett magán és becsöngetett a szomszédba, ahol két szépen megtermett fiú és egy lány lakik, hátha otthon vannak és segítenek benyomni az ajtót, de csak a lány volt otthon, és ő tök aranyosan hozta a telefonját és csörgettem a családot. Gábor Budafokon, viszont apukám szerencsére szabin, ellenben a Hősök terén bkv-val. Így ő volt a szerencsés nyertes, akik hazarohanhatott Újpestre a kulcsunkért és át hozzánk. Röpke 40 perc alatt át is ért. Eközben Bálintnak leesett, hogy gáz van, a becsapódás után 5 perccel hatalmas volt már a bömbi, így ő az ajtó egyik oldalán, én a másikon éneketem, kopogtam, verset mondtam, és minden létező eszközt bedombtam hogy az ajtónál maradásra bírjam (a szomszéd lány velem együtt drukkolt), nehogy még valamilyen kárt tegyen magában időközben idebent. Olyan kis drága volt, ahogy elhallgattam egy pillanatra, mindjárt hangot adott ki ő is és így lokalizálni tudtam valahogy és oda tudtam hívni az ajtóhoz. Néha még vissza is kopogott. Bár szerintem gondolhatta, hogy igen hülye játékot találtam ki.
Végül is jött a felmentő sereg, volt nagy öröm meg puszi-hegyek és egy pótkulcs került kiosztásra a házban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése