Anyák napja 2008 illetve 2009

Május 7-én az ovi megrendezte az évzáróval egybekötött anyák napját, ahova sikerült is Marica mamival elmenni Grétástul, mindenestül.

Nagyon helyesek voltak a gyerekek, közös versmondással és énekléssel készültek az óvónénik vezényletével. Bár a szinkronizáláson néha csorba esett és a végére elfáradtak a kicsik egy picit, de nagyon aranyosak voltak. Ami Bálintot illeti, hát őt a műsor nem nagyon zavarta a nézelődésben, néha, ha eszébe jutott és úgy ítélte, akkor bekapcsolódott, míg más gyerekek végigcsápolták az eseményt, ő nyugodtan elvolt vagy integetett nekünk, ha úgy diktálta az úri kedve, akármi is volt az éppen aktuális szavalnivaló. Gábor itthon megnézte a videókat, nagyon jókat kacagott rajta és megfogadta, hogy nem fogja ezeket a szeánszokat máskor kihagyni.
Kaptam virágot, meg emléklapot Bálint fényképpel és kézlenyomattal és Bálinti kapott évzáróra egy koalás párnát és egy kellemes uzsival is vendégül láttak bennünket.
Mami&Maszatka:

Rinyálás

Az úgy volt, hogy büszkén vertem a mellkasom, hogy milyen frankó kismama vagyok én, meg fitt és miegymás, nem kell nekem még a helyet sem átadni 8 hónapos terhesen, de aztán az elmúlt hetekben/hónapokban kicsit át kellett alakítanom a hozzáállásom.
Azt már régen tudom magamról, hogy nem kérek szívesen segítséget, általában a legvégső esetben, mert hát a segíts magadon... többször előrébb visz, mint hogy rinyálsz másnak.
De amikor 8 és fél hónapos terhesen, igaz nem hatalmas, de egyértelműen látszó hassal nem adták át a helyet, és tényleg csak akkor tudtam leülni, amikor egy középkorú hölgyemény leszállt egyébként is és megüresedett a hely, akkor azért elöntötte az agyam a harctéri idegesség és legszívesebben elmagyaráztam volna a környezetemben ülőknek, hogy egy kis illemért még állhattak volna sorba. S a vicc az, hogy nem is a sokszor szidott tinédzserek voltak a parasztok (legtöbbször ők voltak készségesek), hanem a mi kis generációnkhoz tartozó egyedek. Tudom én, hogy csini mappával ülni nagyon nehéz dolog, annál már csak + 12-15 kiló súllyal nehezebb az élet.
De ez csak az egyik része a bajomnak. Mostanában azt látom sok helyen, hogy ha sokat rinyálsz és sajnáltatod magad, akkor valahogy rászorulóbbnak tekintenek és mindjárt egyszerűbb lesz az élet. Úgy szeretnék én is csak néha egy kicsit rászorulóbbnak tűnni. De úgy látszik, hogy az én képem nem így néz ki.
Az oviban is, május végétől Bálint persona non grata, merthogy akkortól már csak ügyelet van és csökkentett üzemben funkcionálnak, és hát a gyed/gyes-en lévő anyák nagyobb gyerekeit nem is veszik be, mert hát anyuka úgyis otthon van, addig sem nekik kell rá vigyázni, mert akkor nem tudják az óvónőknek kiadni a szabit. Basszus, hát vegyenek még fel még óvónőt, főleg, ha még számít az manapság, hogy a gyerekeket azért is járatjuk oviba, hogy szociálisan nevelődjenek és nem csak azért, mert útban vannak otthon...
Szóval rinyálni megéri, bár valószínűleg újra kellene születnem ahhoz, hogy üzemszerűen tudjam csinálni.

A gyerekeink és az orvosok

Mostanában igen sokat járunk orvosokhoz.
Grétával a kötelező vizsgálatokra (ortopédia és ultrahang, stb.), ahol lényegében minden ok, viszont még mielőtt még mentünk volna, már a saját doktornőnk is mondta, hogy a jobb oldali nyakizma be van merevedve. Mi ezt már az első naptól kezdve abból vettük észre, hogy mindig jobbra dőlt, jobbra tartotta a fejét, már egy kicsit csálé is volt a jobb oldal, így megfordítottuk a menetirányt az ágyban is. Úgyhogy az ortopédiára egy extra beutalóval érkeztünk, azaz nézessük meg azt is. Ők el is küldtek minket gyógytornára, mert tényleg létező problémára mutatott rá a doktor nénink. Így most hetente fogunk járni és az ott kapott házi feladatokat, maszírozás, tornáztatás csinálni. A helyzet nem súlyos, mert bátran fordítja azért balra is a fejét, de kétségtelen, hogy a jobbat preferálja, s ezt meg kell szüntetni.
Bálintnak is volt március óta egy szabadon beváltható beutalója a fül-orr-gégére, ahol is kiszűrték, hogy akkora az orrmandulája, hogy belóg a torkába, a Bethesdába a főorvosnő konkrétan azt mondja, hogy ő már sok mandulát látott, de ekkorát talán még nem is talán. Ott egyébként még egy finom arcüreg-röntgenen is átrángatták, csak hogy egyszerű legyen az élet, illetve, hogy gócpontot keressenek. Gócot nem találtak, így az orrmanduláját haladéktalanul ki kell kapni. Ez jó egyrészt, mert most, hogy ideiglenesen egy hálóban alszunk vele, az éjjeleink igen horrorak Gáborral, mert azt hallgatjuk, hogy na most fog-e a következő levegővételnél kapni is levegőt, mert annyira elzárja a egész garatját a mandulája, vagy nem és vajon megfullad-e vagy sem. Nem vicces. Másrészt meg izgalmas lesz megszervezni Gréta etetése mellett az egy éjszakára bent alvásos műtétet, de igyekszünk. A Bethesdába a közeli jún. 30-ra kaptunk időpontot, még úgy is, hogy sürgős esetek vagyunk, merthogy nincs orvos... Most még nyomozok egy másik orvos után, mert jó lenne korábban, ha tudjuk de ez nem biztos, hogy összejön. Bálint nagyon büszkén újságolja egyébként környezetének, hogy mi fog vele történni, de azért okulva a sérvműtétből, azért nem lesz ez egy fáklyás menet. Én örültem volna, ha elhúzhatjuk a nyári szünetig, akkor én is jobban el tudok már menni Gréta mellől, de nem halogathatjuk tovább több szempontból sem.

A harmadik hét négyesben

Továbbra sem tudjuk, hogy kire hasonlít Gréta, leginkább Bálint ugyanilyen kori képeire, tehát valószínűleg Gáborra fog hajazni, de Timi szerint per pillanat szerint inkább Lilire. hasonlít :-) Mindenesetre azért jó lenne egyszer egy olyan gyereket szülni, aki rám is hasonlít egy kicsit, csak hogy kipróbáljam milyen az...
Ami az alvását illeti, nagyon jól veszi az akadályokat, éjjel csak egyszer kell kelni hozzá, amiért én nem tudok elég hálás lenni, mert abban nagyon gyenge vagyok. Mikor vártuk őt, totóztunk, hogy vajon lesz-e olyan szerencsénk, mint Bálinttal volt, hogy nagyokat és jól fog aludni másodszülöttünk, de azt tippeltük, hogy nem valószínű, hogy megint így járunk. Úgy látszik imáink mégis meghallgatásra kerültek, és nem zombiként járkálunk a lakásban, mert kipihentek vagyunk és üdék. No meg szépek. Érdekes, mert már Bálint születése után is megállapítottuk, hogy azt hittük, hogy azzal, hogy lesz gyerekünk, az életünk 180 fokos fordulatot vesz, aztán persze változott, de alakult át radikálisan. Most is, itt van Gréta, és mi tulajdonképpen majdnem ugyanazt a bioritmust éljük, ami tök jó, bár lehet, hogy csak azt jelenti, hogy igen rugalmasan éljük a mindennapokat.
Bálint kezdi a diplomáciai kapcsolatokat felvenni Grétával, már néha nevén is nevezi, mármint "Gétrának" hívja, és nem "kisbabának", amit az elején konzekvensen tett, úgy kellett rászólni.
Április 30-án átadtuk a lakást is, kulcsostul és üresen. Furi volt így látni azt a kis lakást, de azzal vigasztaltuk magunkat, hogy azokat a szép emlékeket, amik ott történtek velünk nem adtuk el, megmaradnak nekünk. Régóta mondom, hogy nem egy hely tesz bennünket boldoggá, s ott érezzük magunkat jól, ahol vagyunk, no most majd kiderül, hogy ez mennyire kivitelezhető.
Azért az látszik, hogy kimondva, kimondatlanul is, de azért bezavart a lelkünkbe, Gábor is én is sorra produkáljuk a pszichoszomatikus tüneteit a változás feldolgozásának, hát még Bálintnak hogy bezavart, mondta is egyik nap, mikor oviból jött ide az albérletbe az apjával, hogy most akkor megyünk a "költözős lakásba", vagy nekem mondta, hogy most akkor itt fogunk néhány éjszakát aludni, aztán pedig hazamegyünk... Nehéz lehet neki felfogni ezeket a változásokat. Kíváncsi vagyok, hogy évek múlva fog-e valamennyire emlékezni arra a lakásra.
De az új otthonunk intézése folyamatban van, nyomozzuk a papírokat, szervezzük amit kell, úgyhogy reméljük, hogy a nyár derekára nyélbe ütünk valamit, amit már reményeink szerint az új főhadiszállásunknak nevezhetünk.
Kincseink: