November elején kétszer is abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy csapatostul mehettünk az Erdei család otthonát amortizálni. A létszám közel hasonló volt, kivéve, hogy az első alkalmon rég nem látott Viktor volt jelen, a másodikon pedig rég nem látott Edit és Zoli. Kajailag megint kitettek magukért a házigazdák, és bár a sajtfondüjüket nem merték felvállalni, són süttött csirkében és csokifondüben még mindig ők a legjobbak.

Gyerkőcök megint kitettek magukért, nem is tudom egy esetlegesen nálunk rendezett bulin hogy fogunk elférni, de majd valahogy megoldjuk.

Beszéljenek ismét a képek helyettem.

Bálint letessékeli Hannát az egyáltalán nem rendeltetésszerűen használt WC szűkítőről, aztán meg együtt tömörülnek.

Gábor gyakorol...

Mi meg ültünk, mint a verebek... :-)
Dobozolás... Talán zsíroznak, és Hanna tényleg telefonos segítséget kér... :-)

Baby-boom 2.

Bár már erről a hírről is tudtunk eddig, de mégiscsak egy külön bejegyzés megilleti őket:

Kedves barátaink, Erdei családnál is örvendetes gólyahír elébe néznek, jövő júliusára Timi és Gábor (no és persze Hanna is, bár ebből ő még vajmi keveset sejt) is babát várnak!!!

Éljen, éljen, éljen! Gratula Nekik!

Igen, ilyenkor szokott jönni a kérdés, hogy "és nálatok?" Nálunk? Nálunk a nagy harci helyzet az, hogy gólya baromira nem elkóborolt, nem is tudjuk, valahogy jelzőtüzeket kellene gyújtanunk neki, de kitartunk! :-)

Baby-boom 1.

A család már hetek óta tudja, de mentségemre legyen mondva Andiék is csak nemrég tették fel a blogra a nagy hírt, és azért nem akartam előttük hírmondani, miszerint: jövő májusra érkezik a gólya hozzájuk!

A legutóbbi adatok alapján már 13 cm-es Bálint unokatesója, és nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mit fog hozzá szólni.

Tegnap kicsit megforgattuk a fogaskerekeket nála, mert mondtuk, hogy az Andi hasában növekszik egy baba. Erre kb. fél perces csönd volt a reakció. No majd meglátjuk, hogy a kis egyke, a család szeme fénye hogy reagálja le a dolgokat. :-)

Bölcsi

Tényleg úgy van, hogy amíg nincs gyereked, addig tökéletesre csiszolt elveid vannak a gyereknevelésről - természetesen megtámogatva a szakirodalommal, és amikor évekkel később ott a szituáció, akkor páros lábbal, Martens bakancsban rugdosod fel a korábbi elméleteket, és csinálod úgy - jobb esetben, ahogy a szülői ösztönöd diktálja. Az egyik ilyen elv (volt): "milyen lelketlenség a gyereket bölcsibe adni, hisz az csak egy megörző"

Adott ugye, hogy Bálinttal most már két éve elég jó hangulatban telnek a napjaink. Játszunk, ide-oda járunk és minden különösebb zökkenés nélkül múlatjuk az időt. Aztán nyáron, amikor már kisfiúnk - várakozásainkat felülmúlva - nem aludt 2X egy nap 2 órát, elkezdődtek azok a jelenetek, hogy "Gyere Bálint, játszunk ezt..." v. "Mondd csak, mivel játszunk". Erre vagy nyűglődés, vagy egy minden értelmet nélkülöző "Neeeeeeeem" volt a válasz. (No azért nem mindig, de sokszor.)

Ok, nézzük mit csinálhatunk. Menjünk ide-oda, gyerekekkel még találkozni, pörögjünk fel. Addig pörögtünk, hogy novemberre kikötöttünk egy bölcsiben.

Természetesen nem az önkormányzatiban, mert ott csak az előkelő 15. helyen vagyunk a várólistán, a hozzánk közeliben meg még sorszámot sem kaphattunk, hanem a nem annyira távoli Dunakeszi innenső felében találtam egy családi napközit. Mert azért annyira vagányak (leginkább én) nem vagyunk, hogy minden nap, és akkor is egész napra menjünk, de úgy tűnik, hogy egy héten 2-3 napon menni fogunk.

Ugyanis múlt héten szerencsésen átestünk a beszoktatáson. Én kicsit rosszabbul viseltem, ültem a kocsiban néhány percet, mikor először otthagytam egy órára, és inkább nem akartam hazamenni, úgyis ott csak az üres lakás van. Úgyhogy gyorsan beszaladtam a közeli hipermarketbe (vezessük le a stresszt vásárlással.. :-) ), amúgy tényleg volt mit vennem, szóval bementem, és elkeztem a szokásos tempóban (célirányosan és hatékonyan) végigtrappolni a fogyasztói társadalom eme templomában. Aztán úgy a mélyhűtött pultnál leesett, hogy hova a fenébe rohanok, főleg, hogy fél óra után rámtelefonáltak a bölcsiből, hogy nyugodtan maradjak csak ott, ahol vagyok, Bálint gyönyörűen elvan, semmi baja. OK, tempó vissza. Kódoljam át a rendszert. Másnap már reggeltől ott volt ebéd utánig, és egy nyikkanása nem volt, mikor leadtam, úgy kellett visszahívni, hogy adjon már egy puszit, de láttam, hogy az agya már rég a "csoportszobában" volt.

Így lettünk mi a Pinokkió óvoda egyik manója, és ővé a szőlő jel. Sajnos a vonat és az autó már foglalt volt. Azért tényleg nem minden nap megyünk és nem is délutánig, hiszen ebéd után itthon leteszem és alszik az izgalmak miatt néha 5-ig is.

Mindezt azért, mert akármilyen jól próbáljuk/próbálom csinálni, bizonyos korban nem vagy elég, ha az egész csillagos eget lehozod, akkor sem. Kell a korosztállyal való együttlét. Ahogy az anyjának is. :-) Így most nekem is van 2-3 szabad délelőttöm, amikor tudok jönni-menni és természetesen dolgozni, és ő is láthatóan élvezni.

Az egyetlen nem jó, hogy a múlt heti sikeres beszoktatás után csütörtökön lázzal kelt, és ez az állapot mára sem nagyon javult, valamilyen különös tetű vírust összeszedett valahol, így most itthon vagyunk, de minden nap emlegeti a "bőcsit'" és "Gabika nénit".

Gábor szülinap végre

Az események nagy sokaságában a család kicsit elsinkófálta Gábor születésnapjának tényleges megülését, úgyhogy ez múlt hétvégén pótoltuk egy igazán jól sikerült Mártonos liba lakomával. Hű, de tuti lett!

Hogy is kezdődött:

Először is meg kellett teríteni akkurátusan.

Aztán jöttek az ajándékok: (csíííííííízzel együtt érkeztek)

No, vajon kit érdekel jobban mit kapott Gábor?
S végül az ünnepelt elsöprő módon - olyan Gáborosan - "örül" az egyik ajándékának (decanter). :-)

Bálint és a változás szele

Kétségbevonhatatlanul bekövetkezett amit mi már nagyon vártunk: Bálint elkezdett szavakat egymás mellé rakni, mármint olyan szavakat, amiknek van egymás mellett értelme is. :-) Ilyenek pl.: "ügyes Bálint" (még szerencse, hogy egészséges az önértékelése...), köszönöm ebéd (ezt spec. nem tanítottuk neki, egyszerűen elleste), illetve "én is szeret", mint a jó amerikai filmekben, ahol ezt meg kell erősíteni kétnaponta az emberekben :-). A "szevusz"-a kicsit még olyan mondjuk mint Üvegtigris-Sanyinak, de legalább mindenkit tegez, gátlás nélkül, az utcán rá-rá kiált idegenekre, a frászt hozva rájuk, de nagyon élvezzük. Ugyanis még nem hagyta el teljesen egyes szavak érdekes használatát (patasz=tapasz, és vampa=lámpa) sem, így igazán vicces mondatokat tud kihozni a dologból... :-)

Másrészről beszippantott bennünket a mese-kultúra, most már nem csak könyv, hanem dvd formában is, azaz minden nap kell egy kicsit mesét nézni, a kedvenc a Kockás fülű nyúl. Ilyen, amikor elmélyülten nézi a képernyőt.:

Harmadrészről pedig elmentünk egy helyre Bálinttal, egyfajta képességfelmérő és játszóházba, hogy megnézessük, hogy mások szerint is olyan tökéletes-e a gyerekünk, mint ahogy mi látjuk... :-)

Ha ezt így nem is mondták ki, de lényegében minden okés vele, mondtak egy-két apróságot, hogy hogyan lehetne az egyensúly-érzékén kicsit dobni, vagy hogy a színeket hogyan lehet jól megtanítani, de összességében azt mondták, hogy egy borzasztóan szociális, társaságkereső nyitott gyerek, akit leginkább közösségbe kellene vinni, hogy kiélhesse magát. Ezen a dolgon rajta vagyunk, de erről legközelebb.

Kemény vagyok?

Évekkel ezelőtt egy - mára már lényegtelen - figurája az életemnek az monda, némi lelkiismeretfurdallással vegyes távolságtartással a hangjában, hogy: "Bogi, olyan kemény vagy!" Vérig sértődtem. Hogy én? Aki mindig inkább kisebbségi komplexusoktól szenvedett? Ez hülye.

Aztán eltel 10 év és én megváltoztam. Talán hátrányomra.

Arra már Gábor is felhívta a figyelmemet, hogy a világ nem fehér és nem is csak fekete, de én nem hagyom magam. Amikor csak lehet törekszem arra, hogy fehér legyen vagy fekete. Akinek a társaságát nem élvezem, nem keresem, akinek úgy érzem a terhére vagyok, nem keresem, és vica versa erősítem a számomra kedvesekkel a kapcsolatot.

Mentségemre mondva, legalább ezt a környezemtől is elvárom. :-) Szerintem az ember azért (is) tart barátokat, rögtön az élmény-faktor kiemelése után, hogy tükröt mutassanak az embernek. Utáltam, amikor évekkel később tudtam meg közeli barátoktól, hogy egy korábbi nyaralás alatt végig fostak miattam, aztán meg rájöttek, hogy nincs is bennem félnivaló. Amelyik kutya ugat, az ugye sosem harap...

Az őszinteség egyébként unalmas. Szerintem rajtam minden szituációban lehet látni, hogy mit gondolok, így kevés meglepetést tudok okozni akár a hozzáállásommal, akár a tetteimmel, mert már vagy nem bírtam magamban tartani azt, és elpofáztam a privát véleményem, akár kíváncsiak rá, akár nem, vagy a másik lehetőség, hogy inkább meg sem szólalok, hisz minek... Csak ott érdemes megszólalni, ahol a szürke bármely árnyalatából lehet fehér vagy fekete...

Egyébként ez az én jellemhibám/erényem (megfelelő rész aláhúzandó) már jól hozott a konyhára. Ld. biztosító izélgetése a kocsifeltöréskor, vagy nem először ordítottam már a cégünk nevében jogos követelésekért eredményesen. Mostanában "jó zsaru-rossz zsarusat" játszunk. Gábor mindenkinek jót akarva vállal el dolgokat, és ha erre tetű módon reagál valaki (értsd. nem akar, vagy vonakodik fizetni...) akkor jövök én, és igazán kellemetlen módon tudok ilyenkor kommunikálni. Ez akkor, amikor már-már épp letettünk arról, hogy valaha egyszer eredményesen tudunk együtt dolgozni, nagyon jól jön és nem utolsó sorban működik.

Tehát továbbra sem tudom, hogy kemény vagyok-e, avagy mégsem, illetve jó-e az nekem, hogy ilyen vagyok, avagy mégsem, de a helyzet ez. És ahogy most már évek óta itthon vagyok, itthonról egy csomó szituáció sokkalta tisztább (ha úgy tetszik feketébb vagy fehérebb) mint bármikor máskor. Úgyhogy a végső konklúzió: az anyaság okosít... :-)