Uránia

Bár életünk első közös moziélményén már túl vagyunk (Sammy 2 - 3 D), de azt majd egy másik alkalommal írom le, viszont ez már a második volt és felettébb érdekes. 

Az idei télre a nagy mozihálózatok Az öt legenda című filmet gondolták alkalmasnak a gyerekeknek, ezzel szemben széplelkű Bálintunk azt túl hangosnak (értsd félelmetesnek) tartotta, aszonta, hogy őaztánaztnem... Mit volt mit tenni, vétójoga van, Grétunak meg még szavazati joga sem, így körül kellett nézni máshol. Először is felhúztam magam, hogy miért csak ez az egy film van, aztán második idegességemben beírtam a google-ba, hogy gyerekfilmek, és láss csodát, feldobta, hogy a Puskinban és az Urániában játsszák a Micimackót, azt a klasszikust, amikor füles farkát keresik, továbbá fegyverkeznek a "rögves" ellen, amit Robert Gida rosszul ír bagoly meg félreértelmez. 

Gyorsan foglaltunk is négy helyet a matiné-előadásra, összerántottuk magunkat és mentünk is. Ugyan volt ott a pénztárnál egy kis kavarodás, vagy csak nagyon karácsony után volt, mindenesetre megszereztük a jegyeket. Bálint első rökönye az volt, hogy NINCS PATTOGATOTT KUKORICA!!! Tényleg nem volt. Az egyetlen vendéglátóipari egység egy indiai étterem volt, vagyis inkább büfé, ahol Gábor max 2 zacskó csipszet tudott szerezni. Ami még nagyon furcsa volt, hogy volt ugyan dolby surround, de közel sem üvöltött, és nem dübörgött a mellkasom egy-egy basszusosabb jelenetnél, így értelemszerűen, a film kezdetekor elcsomagoltattuk velük a csipszeszacsikat, nehogy túlharsogják vele a filmet. 

Igazi, szépen felújított, békebeli mozi, ez egy kis terem volt, mondjuk annak a 10 nézőnek pont elég is volt, ráadásul még a hagyományos felhajtható ülésekkel. Ez csak Bálintnak jelentett a film egyik kényes pillanatában gondot, mert izgalmában akkorát ugrott, hogy eltávolodott az üléstől, az ugye felcsapódott, és Bálint visszafelé rendesen becsúszott alá... :) Folyt a könnyünk a röhögéstől, ő is vihogott magán, de hát, kellett neki úgy néznie, mint itthon, mint akiben higany van, állandóan le-föl ugrál izgatottan és nem ül a fenekén. 

Egyszóval nagyon kellemesen csalódtunk ebben a moziban, a mi előadásunkkal egy időben csomó más, különböző rétegű és korú embereknek is volt előadás. Tényleg frankó hely!

Ősz 2012

Ismét nem unatkoztunk. 

Bálint a suliban erős kezdés után - az őszi szünetben ő hozta haza az osztály kabala/plüss sünijét a példás magatartásért és szorgalomért - a könnyem kicsordult olyan szépeket mondott róla Cintia (napkozistanár)néni. Cintia néniről kiderült, hogy általánosban évfolyamtársak voltunk, Faust Mátyásné, alias Klóranyó kémiatanárnőnk volt az ofője, milykicsiavilág.

Szóval minden szép volt, gyönyörű értékelések, mintagyerek, miegymás, amikor is a szünet utáni két hétben egy "pöttyet" lehullottak a szirmai, meg bekékültek (ismétlésképpen: a sziromlehullás és bekékülés rossz magatartást jelent, ezt nekem is kellett tanulnom a sok-sok értékelési rendszer közepette), persze minden nap más indokkal, de úgy nem volt okés. Aztán november közepe-vége felé egyszer csak hallom, hogy fogadóóra lesz, gondoltam bejelentkezem, mégsem árt az, mondjuk legalább nem hívattak be, ez is valami. Megyek nagy ityeri fittyel, hogy majd meghallgatom, hogy milyen okos a mi kis fiacskánk, még ha hullanak is mostanában a levelek. Még trallalázom is az elején, hogy "Jaj tanárnénik, mi lelte ezt a fiút a suliban, hogy így viselkedik" Amire tanárnénik vér komolyan: "Mi is ezt szeretnénk tudni." Úgyhogy ültem ott a kisszéken, azért gyorsan leszögezem, hogy legalább nem válunk, nincs otthon nagy változás, ha erre céloztak volna, csak hát az apját nem látta az egyébként apás gyerek, a húgát a műtétje miatt valszeg most egy kicsit többet tyutyujgattuk, meg hát elérte őt a tény, hogy a suli nem csak egy 3 hetes mókatábor, hanem van még vele melója. 

Szar volt szembesülni azzal, hogy a mi tündibündi kis fiúnk az évfolyamtársakkal verekszik, mi több, ver, flegma és figyelmetlen. Úgyhogy hazajöttem, rázúdítottam Gáborra az információt, s némi vita után előszedtük a gyereket. Hosszú lenne az leírni, hogy miket műveltünk az elmúlt hetekben, de úgy tűnik, hogy rendeződik a dolog, be-be csúszik egy-egy káromkodás (közölte, hogy itthon hallotta... hát igen, ilyen nálunk előfordul, ezt a balhét elviszem... :) ), és a szorgalma az összes értékelésben példás, úgyhogy nem feszülök nagyon, de tanulságos volt ez az egy hónap. 

Grétu köszöni szépen, jól van, a műtétjéről megemlékeztem már, az ovit nyomja. Imád színezni és rajzolni, minden nap 2 kiló megrajzolt papírt termelünk haza, és minden egyes fecni pontosan ugyanolyan rettenetfontossággal bír, hogy lekap a 10 körmömről, ha egyet elejtek, külön sarkot tartunk fenn a rajzoknak, de ha élvezi... Olyan hosszú verseket és dalokat tanulnak, hogy csak ámulok, és ha azt is beleszámolom, hogy tulképp Bálint kötelező verseit is látensen megtanulja, azt kell mondjam, hogy nagyon sokat tanult az elmúlt hónapokban.

A sok-sok munka mellett voltunk aztán idén ősszel őszölni is, Bikácson, ezen a nagyon szép kis tolnai helyen, bár magán Bikácson a világon semmi nincs, de szokásunkhoz híven, megint mentünk csillagtúra szerűen, és láttunk országot. A mienket. Szépeket. 

Maga a bikácsi wellness-fittness, bár 4 csillagnak mondják magukat, én erős 3-asra mondanám, és nem a sznobériám újult ki, hanem nem szeretem, ha legyek hemzsegnek a szobánkban és a wellness részleg is egy kicsit alulteljesít, de hát sebaj. Kikapcsolódtunk, mert a gyerek-animálás elég jól megy nekik, konkrétan vadásznak a gyerekekre, van állatsimogató, meg mindenféle kinti játék, egynek tök jó volt, de legközelebb megnézünk mást is azért... :)
Bikács és környéke képek:
Lovacskázás:

Kosárkörhintázás:

Szekszárd. Pontosabban mi, a nap gyermekei:

Felmentünk a rádiótoronyhoz. Szekszárd címerelemei és Gáborka antagonisztikus művészképe:

Paksi Makovecz templom, a gyerekek szét voltak ájulva tőle:

Napfürdőzés egy paksi étteremben (jaj de jó idő volt egész négyes ünnep alatt!!!):

Az őszölés alatt gyakran fogadott ez a kép...:
 
Amíg a mi kis lámpaernyőnk hintázott...

.... Bálint kiselőadást tartott a pisztolya rejtelmeiről a játszótér összes gyerekének (szigorúan csak ő tarthatta a mintapéldányt...)

 Elmentünk lovas-kocsikázni is:
 
 Meg a dégi Festetics-kastélyba, ami szintén nagy érdeklődést váltott ki az aprónépből:
Előkert apával:
 
 Beltér anyával (bár ebből nem derül ki sok, de maga a kastély elég kalandos életet élt eddig) :

A szigetre vezető híd, a holland ház és mi (meg persze én, aki nem állította be jól a fényképezőgépet, mert túl sok a híd és kevés a mi, aki aggódott, megnyugodhat, kaptam miatta... :) )

Orrmandulátlan család

Ha még akad olyan ember a környezetünkben, aki nem tudná, akkor szólok, hogy Grétu orrmandulája kioperálásra került idén november 13-án. 

Szeptemberben már kilátásba helyezte a gégész doktornő neki, amikor elmentünk hozzá a két gyerkőccel, de a15 kilót el kellett érnie, merthogy nincs annyi. Erre két lehetősége volt. Vagy még ősszel, vagy ha akkor nem, akkor marad a tavasz, mert télen azért ne büntessük magunkat egy műtéttel, ha nem muszáj. 

Aztán közben elfújt minket a háziorvoshoz is a szél, aki megerősítette, hogy igen, ezt vetessük ki, mert gócpont. 

Úgyhogy nem maradt hátra, mint előre, időpontot kértünk, labor (na az nagy élmény volt, 3 felnőttes mutatvány, mármint 3 felnőtt, aki lefogja a gyereket), EKG és némi otthoni temperálás után irány a kórház. Még mindig a Tétényi, ami ugyan nem itt van a sarkon, de vessetek rám követ, én meg voltam elégedve. A műbőrrel borított ágymatrac azért meredek, de hát első a higiénia....

A műtét maga nettó 10, bruttó 20 perces volt, mire mindenkit végighívtam, hogy most vitték be a műtőbe (a szokásos szedálás után, ami még mindig nem jó élmény), már hozták is ki, és onnan kezdődött egy húzósabb óra, amikor is kemény harcok árán próbáltam megakadályozni, hogy a gyakorlatilag öntudatlan, az altatás utóhatásait élvező gyerek ne tépje ki a kézfejéből a kanült. Úgy 55 perc után meguntam, és nővérhívtam, adtak is neki egy nyugtató-fájdalomcsillapítót, amitől kb. 20 perc múlva mély álomba szenderült. Ám csak erre, mármint hogy végre elaludt és én is szusszanhattam egyet, egyszer csak megjelenik a takarítónő, nagy dirrel meg durral (a szoba elfoglalása előtt saját szememmel láttam, hogy kitakarított), hogy akkor jön. Nem kicsi rezignációval a hangomban megkérdeztem, hogy: "Ezt tényleg most kell csinálni, amikor végre visszaaludt a gyerek a műtétje után? Nem tudna visszajönni később?" Durcásan el balra. Kb fél óra múlva megint eszébe jutottunk, mert ismét jött zörögve, hogy akkor most? Mondtam neki, hogy meg ne próbálja, mert hangosan sikítani kezdek. Értem én, hogy ő a higiéniai managerasszony, de tényleg ez a protokoll, hogy a frissen műtött, mélyen alvó gyerekek körül kell zajongani? Végül ebéd után jött harmadjára, Grétu addigra kialudta magát és én is lenyugodtam. És egyébként ezzel be is fejezem a siralmakat, mert kb. ennyi negatívum ért minket, kulturált volt, mármint a műfajhoz képest, kedvesek és segítőkészek voltak a nővérek, a saját és a vizitelő dokik, úgyhogy én meg voltam elégedve tényleg. 

Du. aztán jöttek a látogatócsoportok, nagyszülők Bálinttal felszerelkezve, Gábor egy következő etapban és jó korán el is szenderültünk (saját ágyam volt ám, nem sámlin aludtam) a harcos nap után. 

Zárójelentés már megvolt, úgyhogy másnap reggel csak egy pillantás a gyerekre és már itthon reggelizett a művésznő, aki már rég elfelejtette az egészet, nagyon jól is viselte, így nagyon büszkék voltunk / vagyunk rá. 

Tehát így lettünk mi orrmandulátlan család, mert Grétu műtétjével az összes orrmandula kikerült a rendszerből. Bálinttal is nagyon jó tapasztalataink voltak a műtét után, oviból gyakorlatilag 5 napot ha hiányzott utána, azt sem egy huzamban, és nem utolsó sorban a horkolása is megszűnt.

Egyszóval túl vagyunk rajta és uff.

Osztálytalálkozó a Virágosokkal

Amikor mi 1984-ben (!) az akkor frissen megépült újpesti lakótelepre költöztünk, elkezdtem járni a Szigeti úti ált. iskolába, de hogyhogy nem, ott is létszám-fölösek lettünk jó néhány magunkkal egyetemben (nem először akkor már, pedig még csak harmadikos voltam, nem véletlenül jártam az ovi 4 évét 3 ovi épületben, de hát ez is ad egyfajta edzettséget...) naszóval a Szigetiből kivágtak minket, ellenben az új Virág úti suli még nem készült el, úgyhogy az akkor megalakult 4.b oszályt (és a többit is) Újpest másik végébe logisztikáztak kb. fél évig. Egy komplett aggodalom volt az iskolabusz miatt az életem, mert Halász Andival majdnem mindig rohantunk, hogy ne késük le.

Aztán 5. év elején, amikor már úttörők is lettünk egyben, kiderült, hogy a brand new felsős ofő Márta néni veszélyeztetett terhes, amit személyes sértésnek éltem meg (erre Bálint nem pont így jár, bár ő iskolakezdés elején...). Úgyhogy hányattatott osztályunkhoz érkezett Edina néni, és nem tudom, hogy ő hogy élte meg az első osztályát, de emlékeim szerint nem könnyítettük meg a dolgát, de hát onnan volt szép a győzelem. 

Nem tudom, hogy ez az én becsípődésem-e vagy sem, de én szerettem oda járni (bár én a gimis osztályomat is szerettem nagyon), sok minden történt velünk, emlékezetes tanárok, és osztálykirándulások, főleg jóságok, úgy úgy döntöttem, elleszek én itt nyolcadikig.... :)

1991-ben végeztünk, aztán 1996-ban volt ugyan egy osztálytalálka, de ha őszinte akarok lenni, nagyon régen volt, én már nem is emlékszem rá annyira nagyon, pedig voltunk rajta páran. 

Aztán hogyhogy hogyhogy nem, néhány hete ismét jött az szikra, hogy kellene megint egy, hisz miért ne! Így történt, hogy okt. 6-a estéje az esemény után érdeklődőket az Építészpincében találta és az elmúlt hónapok/évek legnagyobb meglepetése is elért engem, miután nagy hirtelen egy olyan igazi lúdbőrözős, nagyon-nagyon kellemes hangulat telepedett ránk. Bár ahányan voltunk, annyi felé fújt bennünket a szél (pontosabban Melindát és Attilát egy helyre azért :) ) s nem kellett, csak néhány perc és értettük egymás szavát (fél mondatokból) és tényleg imádtam minden pillanatát naon-naon. Az ivararány is igen kellemes volt, mi több, több fiú jött el, mint lány, pedig kétszer annyi lány volt az osztályban, úgyhogy ezért külön büszke vagyok rájuk. Nem mellesleg mindenki a jobb kedvét hozta el, így sokszor sziporkáztunk!

Azzal a ténnyel mindazonáltal nem tudok egyenlőre mit kezdeni, hogy emberek a találka meghívójára sem válaszolnak, hogy bú avagy bá, vagy válaszolnak, hogy jönnek és nem jönnek, pedig ha nem olyan helyre megyünk, akkor megint lehetett volna belőle balhé... na mind1. sajnálom, mert tényleg jól éreztük magunkat, de az is lehet, hogy ha más társaság verődik össze, akkor nem így sül el, úgyhogy így volt ez jó és szép. 

Köszönöm még egyszer a lehetőséget és az estét mindenkinek, és ha Maurer Csabi kiátkoz, akkor is ideteszek egy képet az estéről:

Évkezdet suliban, oviban

Miután az ég úgy osztotta nekünk a lapokat, hogy idén ősszel a nagyobbik a suliban, a kisebbik az oviban kezdett, nem unatkoztunk ugyebár szeptemberben. Az első két hét gyakorlatilag arról szólt, hogy abban éltünk, hogy hogy lesz az új életünk, hogy áll be a napirend, kinek hol és mikor kell lennie, esténként feldolgoztattuk a gyerekekkel az élményt, nem beszélve arról, hogy a különböző intézményeknek beszereztük azokat a kisegítő oktatási eszközeit, amit a nyári beszerzésekből kimaradt, avagy felmerül új igényként. Sokkkkkkkkal több volt ez, mint ahogy a szegény pára elsőre gondolná… Nem is a pénz miatt, hanem a stressz, hogy mi az, amit kifelejtettünk.

Miután a családban az a csapásirány (igen, én vagyok az értelmi szerzője), hogy egy sportot (legalább) és egy valamit (zene v. egyéb kultúrálódást) KELL művelni, ehhez pénzt és paripát dotálunk, de olyan nincs, hogy csak úgy vagyunk, ezért Bálint folytatja a judót (ha minden igaz, az ősz/tél folyamán feljebb is lesz sorolva! yupppie), elkezdett úszás órára járni (úszásnak még talán nem nevezném, amit ő művel, de egyem a szívét és a megfelelési vágyát, igyekszik nagyon)(hála és köszönet a segítségekért a Batelka család aprajának és nagyjának! J), angolra jár suli-időben (erről sem tudok leszokni, mert egyszerűen nagyon fontosnak tartom!), és ma volt egy - én úgy hívom - élménysport órája, ami inkább csak egy cseresznye a habon, hogy még inkább lekössük a benne tomboló mozgásigényt. Mindemellett nyomja a sulit, már nem is tudom, de kb. 10 betűt ismernek, nem mintha kilóra mérnék, de én ámulok a tempón, mindenesetre nem tudok szúrópróbaszerűen úgy olvastatni vele a könyvükből, hogy ne hibátlanul tenné, és ezért nagyon-nagyon büszke vagyok rá. Szorgalmasan csinálja a házikat és a szorgalmikat, párszor már le kell állítani, de amíg élvezi, addig én nem aggódok. Az iskolai értékelő és jutalmazó-rendszerben én már elvesztem, délelőtt törpék, du. süni és kiskutya, piros pont, csillag és aranypipa (sőt egy könyvben saját magukat kell értékelni… ?!), magatartásra virágszirmok. Ők értik és ez a lényeg.

Múlt hétvégén voltunk családi-osztálykiránduláson a szomszédos Fóton, elég kellemes program volt, testületileg eltévedtünk, de ez jót tett a hangulatnak, a levegőn voltunk, gyerekek rohangásztak, őrjöngtek, készültek jó kis fotók, mi kell még? Boldogság.

Grétukánk önmaga egy cukkerbogyó, úgy szokott be a maga eleganciájával és 3 évével az oviba egy nap alatt, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva. Mintha mindig is oda járt volna. Nagy segítségünkre volt ugyan, hogy az utóbbi évben sokat voltunk vele Bálintért, úgyhogy helyismerete, óvó néni ismerete volt, bölcsisségét már gáznak élte meg, merthogy ő már nagy lány. Voltak már Ildikó nénik családlátogatáson, lelkes anyukaként nem engedtem ki őket addig az ajtón, amíg nem fogyasztanak el velünk néhány vendégváró falatot, pedig gondolom addigra már nem voltak éhesek (mi voltunk az utolsók a sorban aznap), de helyesen tűrték, hogy erőszakoskodjak.

Úgyhogy Grétus éli az ovisok gondtalan életét, az oviban is mindenről tájékoztatja Ildikóékat, mit csinál épp, mit fog és természetesen szét-árulkodja magát, mert neki ez a túlélési technikája. Amíg el nem keni emiatt valaki a száját.
Ja ugye az ovi a kis rezidenciánktól 50 lépésre balra, a suli 100 lépésre jobbra, úgyhogy nagyon irigyelni való helyzetben vagyunk, én is mindig irigykedem magunkra, amikor a reggeli rohanásokban nem kell még az odaúttal is bíbelődni, Bálintot hazafelé már csak átkísérem az úton és megyek Grétusért, és szerintem hetek kérdése és egyedül battyog be, bár lehet, hogy az tovább fog tartani (ergo korábban kell útnak indítani), mert valahogy reggelente beszippantja őt egy különleges lassító fekete lyuk, és nem nagyon akarja ereszteni.
Napközben viszont átintegetnek egymásnak, mert Grétusék udvarrésze pont a suli felé van, így amikor Bálinték szünetre ömölnek ki az udvarra akkor checkolják egymást, meg hát itt úgyis ismer mindenki mindenkit, mennek a keresztbe-obégatások. 

Összefoglalva van munkánk benne, de boldogság, hogy ezt a hónapot komolyabb amplitúdó kilengés nélkül túléltük, büszke vagyok összes utódunkra, magunkra és csak remélni merem továbbra is, hogy nem csesszük el nagyon, csak kicsit, amit szülőként előadunk.

Most pedig megyek és töltök magunknak egy pohár bort!

Foghullás

Bálint ma kihúzta a bal-felső-2-es fogát! Már régen mozgott, ma reggelre szinte lobogott, enni is alig bírt. Győzködtem, hogy húzza ki, mert egy saját-fog-kihúzás élmény mindenkinek kell, csavargatta is, de végül inába szállt a bátorsága. Erre délután, mire hazaérek a dolgaimról, mivel fogad? A hadizsákmánnyal! Sikerül kihúznia saját magának!!! itt díszeleg egy pohárban, hogy megőrizzük!!! Local hero-t avattunk! :)

Volt egyszer egy nyár

Akkor most ismét próbát teszek, hogy írjak ide egy pöttyet, bár a közlési kényszeremet a facebookon többnyire kiélem, arról nem is beszélve hogy éppen elég információ be is jön rajta, néha kicsit talán több is mint kellene, de mivel ezt a blogot még egy ideig fent kívánom tartani, igenis fogok - amikor jön az ihlet (Timi miatt is :) - írni itt is.

Ez volt az utolsó olyan nyarunk, ahol még nem járt iskolába egyik gyerkőc sem, vagyis az utolsó békebeli, ennek megfelelően voltak is programoztatva a kiskorúak rendesen, bár ettől ugye nem is féltünk, hogy nem lesznek.

Rögtön az ovi vége után jött a judo-tábor Bálintnak, amit szokásától eltérően nem nyűglődve csinált végig a 3. naptól, hanem boldogság volt, főleg, hogy a végén kapott sárga csíkot is. Viszont egyben véget is ért az ovi-judó, ha mostantól csinálni akarja (azt állítja akarja), akkor nem csak kényelmesen bebattyog suli előtt az edzésre, hanem egy héten kétszer du. edzésre hordás lesz D. keszi másik felére. Kíváncsiak vagyunk, meddig tart a lelkesedés, de ám legyen úgy, ahogy akarja, meg mostanában egyébként is kezd kamaszodni, és ami eddig nem izgatta, az a versenyhelyzet, na az most szinte piros sávba húzza a fordulatszámát, mindenben vezető és első akar lenni. Ami új. Hol van már a mi kis tejbepottyant félénk kisfiúnk? További kérdés, hogy az első osztály mennyire töri le majd a mi kis oroszlánunk szarvát... Mert ugye az oviban ő volt a legnagyobb a csoportban, mentek is utána a kicsik, mint a kiskacsák, lehet, hogy a suli kicsit megtépázza a trónját...

Judo tábor után anyukámékkal voltak itthon, a nyár első nagy hőhullámakor, volt is pancsolás, meg semmittevés rendesen, de hát a melegtől nem is tudtak volna sok helyre menni, de azért amikor csak tudtak, mentek sokfelé. Aztán elmentünk egy kicsit Tapolcázni, ami egy kifejezetten jól sikerült kis néhány nap volt, kényeztetéssel meg fürdéssel és együttléttel. Nagyon élveztük mindahányan. Ráadásul Bálint megtanult úszni!

Rögtön utána hazafelé leraktuk Bálintot Gábor szüleinél, akik állták a sarat rendesen, és Bálint is nagyon jól érezte magát, Grétu meg közben élte a bölcsisek boldog világát.

(Halkan jegyzem meg, hogy néha azért nehéz fejben követni, hogy a nyár kb. 10 hetéből hogy lesznek a kül. nemű és korú gyerekeink ellogisztikázva, de rajta vagyunk, hogy semelyiket se hagyjunk ott sehol)

No aztán jött Bálint szülinapjának ünnepségsorozata, egyszer itt, egyszer ott, sikerült megint nem egy alkalomra szorítkozni, ezzel kapcsolatban már tényleg tanácstalan vagyok, hogy csináljuk, és jövőre már Gréta szülinapja is nagyobb körben lesz ünnepelve szerintem... passz...

Alighogy elpusztítottunk minden tortát és növeltük a játszószobában felhalmozott játékok mennyiségét (egyébként selejteztem és rendez raktam minap, találtam 3 olyan BONTATLAN játékot, amiről még magam sem tudom, hogy hol és mikor kapta/kapták, és még csak fel sem tűnt a rendrakás előtt, hogy bontatlanok!!! gáz), tehát irány ismét Zalakomár, most már a nehéztüzérséget is rákapcsoltuk Bálintra, Grétu személyében, de állítólag nem voltak rosszak, sőt kifejezetten jól is viselkedtek.... (Leszámítva azt a momentumot, hogy Grétu 1 hétig sztrájkolt, vagyis nem volt hajlandó telefonhoz jönni amíg ott volt, szerintem nem tudta, hogy akkor most mi simán otthagytuk, vagy most mi a pálya...) Amíg gyermókok odalent voltak, addig mi Szigeteztünk (nem keveset), cincogtunk, jöttünk-mentünk és közben nagyon furcsán éreztük magunkat, mert ilyen helyzetben még mi sem voltunk. Azért.

Jaj, volt házassági évfordulónk is ám! A 8.! Majdnem elfelejtettük megünnepelni, annyira baromi elfoglalt és szétszórt emberek is vagyunk egyben!

Amióta hazajöttek, ami tulképp nem is volt olyan régen, készülünk az ovira, sulira, asztalt, széket, iskolaszereket vásárolunk, tornazsákot töltünk, ünneplő ruházatot állítunk össze, átrendeztük Bálint szobáját (na jó, kicsit túlzás így, arrébb toltuk a szekrényt, hogy elférjen az asztal és apránként össze is áll talán a stafírung a sulira. Meg is vagyok elégedve magunkkal.

Mamiékkal sokat voltak a nyáron, sokat programoztak, csatáztak is sokat sokfajta értelemben, külön hála és köszönet a nagyszülőknek a bevállalt pesztrálásokért, nem is tudjuk, hogy oldottuk volna meg a nyarukat másképpen.... <3>

Augusztus 20-án még strandra is eljutottunk, ami igazi kuriózum minálunk, és este a tűzijátékot egy korábbi, ámbátor annál hirtelenebb ötlettől vezérelve hajóról tekintettük meg, és azt kell mondjam nagyon kellemes élmény volt, igazán élveztük! Kellemes volt a hajó, finom a pezsgő és különleges élmény így a tűzijáték, bár én sohasem vadultam meg érte, most nagyon szentimentális kis hangulatba kerültem!

Megkímélném a rendszert és legfőképp magamat attól, hogy az egész nyarat illusztráljam képekkel is, de a két kedvencemet aug. 20-ról ideteszem. Apja-fia:

Apja fia és én :)

Ami idén kimaradt és sajnáljuk:
- Balatonban fürdés
- Kistücsökben ebédelés/vacsizás
- idén nyáron sem lettem konyhatündér, de ez még a többi hónapban változhat! (vagy amikor benő a fejem lágya)
- nem voltunk esküvőn, pedig az a nyár kötelező alkatrésze.... :)

Amúgy pedig várjuk az őszt, sulikezdés Bálintnak, ovikezdés Grétunak, nem fogunk unatkozni, meg komplett sövénykivétel (60 méter hosszan ám!!! - nem aprózzuk el) és újratelepítés, diófametszés, házcsinosítás, miegymás, no meg munka-munka és munka, ráadásul lecsófesztivál, sörfesztivál, borkóstolók, jupppie!!!!

I'll be back with the everyday actions soon!!!

U.i.: Sokat grilleztünk is idén mályvacukor lezárással, ami csuda jó móka! Köszi Timiék az ötletért!

A kis mesemondónk

Grétu és Bálint mostanában (amióta van külön zuhanyzó) nem fürdenek együtt, hanem Grétus fürdik a kádban, Bálint pedig zuhanyzik, mi meg mint két szatelit körözünk a gyerekek között és mellett, hozzuk a pizsit, rendezzük a szennyest, stb.

A kádban valahogy a játékok között ottmaradt a vízhatlan olvasókönyv, amit kb. másfél éve már Grétu is kinőtt, de azért még nem raktuk el. Minden oldalon van egy állat és egy angol mondat mellé (a zsiráf nagyon magas, stb.). Emlékeim szerint Gabiéktól kaptuk.

Grétu szeret molyolni a kádban, egyik edényből a másikba önteni a vizet és aztán vissza, a fenti könyvet néhanapján lapozgatni. Mostanában szeret meséket mormogni magának, meg dúdolni magának, úgyhogy Gábor az imént azzal jött ki a fürdőből, hogy Grétu elmotyogta magának a "Miért nem nőttek ki a zsiráf fogai?" című önköltést. :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))