Minden évben rettegve várom a napot, amikorra kiírják nálunk a lomtalanítást, nem hiába, idén ki is verték a biztosítékot nálam.
Azt még valahogy elviseli az ember, hogy néhány napig (de hosszú is tud lenni 4-5 nap) gyakorlatilag "beköltözik" hozzá a kisebbség, itt élik az életüket, a jeles naphoz képest már legalább egy héttel korábban (idén innen tudtam meg, hogy jön a lomtalanítás hozzánk is) hozzák a motyót, kiültetik a nagypofájú cigányasszonyt, és őriztetik vele a SEMMIT, vagyis azt a helyet, ahova MAJD a 10 emeletes házakból lehozzák a cuccot. Már ez abszurd.
Aztán hallgatjuk itt néhány napig, ahogy kalapálnak, fúrnak, tépnek, dühögnek és az Ég tudja milyen tevékenységet végeznek, a lényeg, hogy tegyék azt hangosan. Ja, és óbégatnak. Egymásnak, egymással és szerintem csak úgy l'art pour l'art. A sokadik napon már lekiabáltam nekik, hogy legalább egy kicsit felfüggesztenék-e az ordibálást, csak, hogy erőt gyűjtsön a ház a következő órákra/napokra. No, akkor egy szösszenetnyit halkabbra vették.
Ami a csúcspont volt, hogy vasárnap nagy békében indultunk éppen a délelőtti levegőztetésre, másnapra volt kiírva a cuccok elvitele, tehát már kellőképpen kitombolták magukat, a ház előtti rét, mint egy disznóól, amikor is csattogunk a kocsink felé, én zárom a sort, egyszer csak azt látom, hogy egy, a Bálintnál is kisebb romagyerek becélozza a gyerekemet valamely barnás-sárgás csillogóssal. Néhány méterról úgy tűnt egy barna sörös üvegdarab. Az ütő megállt bennem. Csak centikkel véti el a célzást, hogy az én labdával a hóna alatt békésen baktató gyanútlan gyerekem fejét/szemét/halántékát eltalálja. Odamentem hozzá, mármint a cigánygyerekhez, és azt mondtam neki, hogy "ha még egyszer felénk dobsz valamit, eltöröm a kezed". Lehet, hogy kellene szégyelnem magam, de nem tudom. Asszem meg is tettem volna, még ha az egész putrit magamra szabadítom is. A vicc mindemellett, hogy fenti gyermek (nem az enyém) anyja mindeközben egy kidobott erkélyajtóból verte ki az üveget egy méretes kalapáccsal és lövése sem volt, hogy vajon merre legel a kiskölyök. Viszont amíg elhúztunk onnan, addig a gyerek nagy ívben elkerült bennünket.
Én nem tudom, hogy miért nem lehetne minden kerületben egy bizonyos méretű területet kijelölni, a határban, ahova a nép az év 340 napján elvihetné a kidobandó motyóit, onnan összegyűjthetné, aki akarja, és nem lenne ez a cirkusz mindenhol. Szerintem a többség elvinné, vagy megszervezné valahogy. De Gábor szerint nem jól látom a lomtalanítást. Ezt az egészet a civilizáció alakította így, a fogyasztói társadalom termeli ki a lomizókat, akik hasznosítani tudják azt, amit egyébként észre sem veszünk, hogy hasznosítani lehet. Nem tudom, de azt kifejezetten rühellem, hogy redvába, dzsúzba járunk egy hétig és a gyerekemre támadnak ok nélkül. Ezek sosem fognak asszimilálódni. Visszavonom azt a korábbi kijelentésem, hogy nem szaladnék a Dunának, ha a gyerekemnek lenne cigány óvodás csoporttársa, iskolatársa, hisz hadd lássa, hogy az ember szine nem csak fehér. (Egyébként az ovis beiratkozáson kiderült, hogy ilyen nem lesz, viszont lesz egy gyönyörűszép tejcsoki bőrű félvér kisfiú, akit ismerünk már a játszóról :-) )
Azt még valahogy elviseli az ember, hogy néhány napig (de hosszú is tud lenni 4-5 nap) gyakorlatilag "beköltözik" hozzá a kisebbség, itt élik az életüket, a jeles naphoz képest már legalább egy héttel korábban (idén innen tudtam meg, hogy jön a lomtalanítás hozzánk is) hozzák a motyót, kiültetik a nagypofájú cigányasszonyt, és őriztetik vele a SEMMIT, vagyis azt a helyet, ahova MAJD a 10 emeletes házakból lehozzák a cuccot. Már ez abszurd.
Aztán hallgatjuk itt néhány napig, ahogy kalapálnak, fúrnak, tépnek, dühögnek és az Ég tudja milyen tevékenységet végeznek, a lényeg, hogy tegyék azt hangosan. Ja, és óbégatnak. Egymásnak, egymással és szerintem csak úgy l'art pour l'art. A sokadik napon már lekiabáltam nekik, hogy legalább egy kicsit felfüggesztenék-e az ordibálást, csak, hogy erőt gyűjtsön a ház a következő órákra/napokra. No, akkor egy szösszenetnyit halkabbra vették.
Ami a csúcspont volt, hogy vasárnap nagy békében indultunk éppen a délelőtti levegőztetésre, másnapra volt kiírva a cuccok elvitele, tehát már kellőképpen kitombolták magukat, a ház előtti rét, mint egy disznóól, amikor is csattogunk a kocsink felé, én zárom a sort, egyszer csak azt látom, hogy egy, a Bálintnál is kisebb romagyerek becélozza a gyerekemet valamely barnás-sárgás csillogóssal. Néhány méterról úgy tűnt egy barna sörös üvegdarab. Az ütő megállt bennem. Csak centikkel véti el a célzást, hogy az én labdával a hóna alatt békésen baktató gyanútlan gyerekem fejét/szemét/halántékát eltalálja. Odamentem hozzá, mármint a cigánygyerekhez, és azt mondtam neki, hogy "ha még egyszer felénk dobsz valamit, eltöröm a kezed". Lehet, hogy kellene szégyelnem magam, de nem tudom. Asszem meg is tettem volna, még ha az egész putrit magamra szabadítom is. A vicc mindemellett, hogy fenti gyermek (nem az enyém) anyja mindeközben egy kidobott erkélyajtóból verte ki az üveget egy méretes kalapáccsal és lövése sem volt, hogy vajon merre legel a kiskölyök. Viszont amíg elhúztunk onnan, addig a gyerek nagy ívben elkerült bennünket.
Én nem tudom, hogy miért nem lehetne minden kerületben egy bizonyos méretű területet kijelölni, a határban, ahova a nép az év 340 napján elvihetné a kidobandó motyóit, onnan összegyűjthetné, aki akarja, és nem lenne ez a cirkusz mindenhol. Szerintem a többség elvinné, vagy megszervezné valahogy. De Gábor szerint nem jól látom a lomtalanítást. Ezt az egészet a civilizáció alakította így, a fogyasztói társadalom termeli ki a lomizókat, akik hasznosítani tudják azt, amit egyébként észre sem veszünk, hogy hasznosítani lehet. Nem tudom, de azt kifejezetten rühellem, hogy redvába, dzsúzba járunk egy hétig és a gyerekemre támadnak ok nélkül. Ezek sosem fognak asszimilálódni. Visszavonom azt a korábbi kijelentésem, hogy nem szaladnék a Dunának, ha a gyerekemnek lenne cigány óvodás csoporttársa, iskolatársa, hisz hadd lássa, hogy az ember szine nem csak fehér. (Egyébként az ovis beiratkozáson kiderült, hogy ilyen nem lesz, viszont lesz egy gyönyörűszép tejcsoki bőrű félvér kisfiú, akit ismerünk már a játszóról :-) )
2 megjegyzés:
no kormányszóvivő már Te sem leszel...:))))))))
Viszont legalább nem is tartom alkalmasnak rá magam. :-) Úgyhogy pofázhatok nyugodtan.
Megjegyzés küldése