2008. április 1.

Március

Ennyit az én kis listámról, köszönöm a sok reakciót, és arról, hogy hogyan színesítsem ezt a kis életet. Tulajdonképpen megérdemlem, miért nem veszek inkább kifestőt... (ez egyébként nem a gyakran commentelőknek, tehát, az Erdei családnak szól...)
Ha érdekel valakit, akkor leírom mi történt velünk az utóbbi hetekben, bár most kicsit kedvtelenül teszem ezt.
A legnagyobb hír, hogy elköltözött tőlünk a bili, és Bálint immáron azt a mellékhelységet látogatja, amit mi is, amely problémát-kezelést a szokásos laza eleganciával vitte véghez, csakis az első alkalommal volt bömbi, a másodszorra már ő jelentkezett és azóta minden nyikkanás nélkül rendeltetésszerűen használja. Csak ámulunk még mindig, hogy ilyen jól veszi az akadályokat.
Kirándultunk egyet a nemzeti ünnepen, voltunk húsvétolni megint Zalában, megnéztük a nyuszikat is, és csodálkoztunk a jó pár centis havon Húsvét hétfőn. Kifestettük a konyhát, és kicsit csinosítottuk, ja, dolgozunk, és még mindig élvezzük.
Még egy hír. Húsvét vasárnapján megszületett Pap Zsófia, Gabi és Zsolti kislánya, 56 cm-rel és 3550 grammal bír, és ezúton is üdvözöljük őt ezen a kis világon. Gratulálunk az egész családnak. Majd megyünk háztűznézőbe... :-) És ha majd lesz róla kép, szívesen közölnénk. Már ha lehet.
Repül a repül a:
Nyuszikák
Ami hozott ajándékot is

13 megjegyzés:

Vik írta...

Nadenadena, mi a megoldás? Bryan Adams?

Unknown írta...

küldtem képet, nem ment át?

Bogosz írta...

Viktor:
Köszi! De nem adom ilyen könnyen, ha már végigültem. :-) Nem kanadai. Viszont ír és nő.

Zsolt:
Nem, sajnos nem jött át, pedig nagyon kíváncsiak lennénk/vagyunk. A gobogo-ra küldted? Próbáld meg az info@kemenykerdes.hu-ra is, ha kérhetjük.

Unknown írta...

sINEAD OCONNOR

Bogosz írta...

Zsolti, ott a pont. Nothing compares to you. És nagyon gyönyörű a leány. Megtekintettük.

Unknown írta...

Gabi voltam :-))

Bogosz írta...

Álnéven írogatunk? Álnéven írogatunk? A pont akkor is jár. :-)

Vik írta...

Ez a kemenykerdes.hu domainnév nagyon kemény :)

Unknown írta...

nem én írtam be, hogy zsolt. magától felismert/félreismert :-)

Bogosz írta...

Gabi: jófej ez a blogspot, hogy így adogatja a neveket... .-)
Viktor: Gábor szerint a jövőben egyre keményebb lesz... :-) erről én nem tudok semmit, de majd kiderül...

Bogosz írta...

Jaj, Gabi, közölhetek képet?

Névtelen írta...

Wow, micsoda tömeges komment és én még nem is írtam:))))
Egyébként zenében tök hülye vagyok-ezért nem írtam, Guns koncerten viszont voltam-ezért sem írtam:))))

Unknown írta...

persze