2013. január 5.

Uránia

Bár életünk első közös moziélményén már túl vagyunk (Sammy 2 - 3 D), de azt majd egy másik alkalommal írom le, viszont ez már a második volt és felettébb érdekes. 
Az idei télre a nagy mozihálózatok Az öt legenda című filmet gondolták alkalmasnak a gyerekeknek, ezzel szemben széplelkű Bálintunk azt túl hangosnak (értsd félelmetesnek) tartotta, aszonta, hogy őaztánaztnem... Mit volt mit tenni, vétójoga van, Grétunak meg még szavazati joga sem, így körül kellett nézni máshol. Először is felhúztam magam, hogy miért csak ez az egy film van, aztán második idegességemben beírtam a google-ba, hogy gyerekfilmek, és láss csodát, feldobta, hogy a Puskinban és az Urániában játsszák a Micimackót, azt a klasszikust, amikor füles farkát keresik, továbbá fegyverkeznek a "rögves" ellen, amit Robert Gida rosszul ír bagoly meg félreértelmez. 
Gyorsan foglaltunk is négy helyet a matiné-előadásra, összerántottuk magunkat és mentünk is. Ugyan volt ott a pénztárnál egy kis kavarodás, vagy csak nagyon karácsony után volt, mindenesetre megszereztük a jegyeket. Bálint első rökönye az volt, hogy NINCS PATTOGATOTT KUKORICA!!! Tényleg nem volt. Az egyetlen vendéglátóipari egység egy indiai étterem volt, vagyis inkább büfé, ahol Gábor max 2 zacskó csipszet tudott szerezni. Ami még nagyon furcsa volt, hogy volt ugyan dolby surround, de közel sem üvöltött, és nem dübörgött a mellkasom egy-egy basszusosabb jelenetnél, így értelemszerűen, a film kezdetekor elcsomagoltattuk velük a csipszeszacsikat, nehogy túlharsogják vele a filmet. 
Igazi, szépen felújított, békebeli mozi, ez egy kis terem volt, mondjuk annak a 10 nézőnek pont elég is volt, ráadásul még a hagyományos felhajtható ülésekkel. Ez csak Bálintnak jelentett a film egyik kényes pillanatában gondot, mert izgalmában akkorát ugrott, hogy eltávolodott az üléstől, az ugye felcsapódott, és Bálint visszafelé rendesen becsúszott alá... :) Folyt a könnyünk a röhögéstől, ő is vihogott magán, de hát, kellett neki úgy néznie, mint itthon, mint akiben higany van, állandóan le-föl ugrál izgatottan és nem ül a fenekén. 
Egyszóval nagyon kellemesen csalódtunk ebben a moziban, a mi előadásunkkal egy időben csomó más, különböző rétegű és korú embereknek is volt előadás. Tényleg frankó hely!

Ősz 2012

Ismét nem unatkoztunk. 
Bálint a suliban erős kezdés után - az őszi szünetben ő hozta haza az osztály kabala/plüss sünijét a példás magatartásért és szorgalomért - a könnyem kicsordult olyan szépeket mondott róla Cintia (napkozistanár)néni. Cintia néniről kiderült, hogy általánosban évfolyamtársak voltunk, Faust Mátyásné, alias Klóranyó kémiatanárnőnk volt az ofője, milykicsiavilág.
Szóval minden szép volt, gyönyörű értékelések, mintagyerek, miegymás, amikor is a szünet utáni két hétben egy "pöttyet" lehullottak a szirmai, meg bekékültek (ismétlésképpen: a sziromlehullás és bekékülés rossz magatartást jelent, ezt nekem is kellett tanulnom a sok-sok értékelési rendszer közepette), persze minden nap más indokkal, de úgy nem volt okés. Aztán november közepe-vége felé egyszer csak hallom, hogy fogadóóra lesz, gondoltam bejelentkezem, mégsem árt az, mondjuk legalább nem hívattak be, ez is valami. Megyek nagy ityeri fittyel, hogy majd meghallgatom, hogy milyen okos a mi kis fiacskánk, még ha hullanak is mostanában a levelek. Még trallalázom is az elején, hogy "Jaj tanárnénik, mi lelte ezt a fiút a suliban, hogy így viselkedik" Amire tanárnénik vér komolyan: "Mi is ezt szeretnénk tudni." Úgyhogy ültem ott a kisszéken, azért gyorsan leszögezem, hogy legalább nem válunk, nincs otthon nagy változás, ha erre céloztak volna, csak hát az apját nem látta az egyébként apás gyerek, a húgát a műtétje miatt valszeg most egy kicsit többet tyutyujgattuk, meg hát elérte őt a tény, hogy a suli nem csak egy 3 hetes mókatábor, hanem van még vele melója. 
Szar volt szembesülni azzal, hogy a mi tündibündi kis fiúnk az évfolyamtársakkal verekszik, mi több, ver, flegma és figyelmetlen. Úgyhogy hazajöttem, rázúdítottam Gáborra az információt, s némi vita után előszedtük a gyereket. Hosszú lenne az leírni, hogy miket műveltünk az elmúlt hetekben, de úgy tűnik, hogy rendeződik a dolog, be-be csúszik egy-egy káromkodás (közölte, hogy itthon hallotta... hát igen, ilyen nálunk előfordul, ezt a balhét elviszem... :) ), és a szorgalma az összes értékelésben példás, úgyhogy nem feszülök nagyon, de tanulságos volt ez az egy hónap. 
Grétu köszöni szépen, jól van, a műtétjéről megemlékeztem már, az ovit nyomja. Imád színezni és rajzolni, minden nap 2 kiló megrajzolt papírt termelünk haza, és minden egyes fecni pontosan ugyanolyan rettenetfontossággal bír, hogy lekap a 10 körmömről, ha egyet elejtek, külön sarkot tartunk fenn a rajzoknak, de ha élvezi... Olyan hosszú verseket és dalokat tanulnak, hogy csak ámulok, és ha azt is beleszámolom, hogy tulképp Bálint kötelező verseit is látensen megtanulja, azt kell mondjam, hogy nagyon sokat tanult az elmúlt hónapokban.
A sok-sok munka mellett voltunk aztán idén ősszel őszölni is, Bikácson, ezen a nagyon szép kis tolnai helyen, bár magán Bikácson a világon semmi nincs, de szokásunkhoz híven, megint mentünk csillagtúra szerűen, és láttunk országot. A mienket. Szépeket. 
Maga a bikácsi wellness-fittness, bár 4 csillagnak mondják magukat, én erős 3-asra mondanám, és nem a sznobériám újult ki, hanem nem szeretem, ha legyek hemzsegnek a szobánkban és a wellness részleg is egy kicsit alulteljesít, de hát sebaj. Kikapcsolódtunk, mert a gyerek-animálás elég jól megy nekik, konkrétan vadásznak a gyerekekre, van állatsimogató, meg mindenféle kinti játék, egynek tök jó volt, de legközelebb megnézünk mást is azért... :)
Bikács és környéke képek:
Lovacskázás:

Kosárkörhintázás:

Szekszárd. Pontosabban mi, a nap gyermekei:

Felmentünk a rádiótoronyhoz. Szekszárd címerelemei és Gáborka antagonisztikus művészképe:
Paksi Makovecz templom, a gyerekek szét voltak ájulva tőle:
Napfürdőzés egy paksi étteremben (jaj de jó idő volt egész négyes ünnep alatt!!!):

Az őszölés alatt gyakran fogadott ez a kép...:
 
Amíg a mi kis lámpaernyőnk hintázott...

.... Bálint kiselőadást tartott a pisztolya rejtelmeiről a játszótér összes gyerekének (szigorúan csak ő tarthatta a mintapéldányt...)
 Elmentünk lovas-kocsikázni is:
 
 Meg a dégi Festetics-kastélyba, ami szintén nagy érdeklődést váltott ki az aprónépből:
Előkert apával:
 
 Beltér anyával (bár ebből nem derül ki sok, de maga a kastély elég kalandos életet élt eddig) :
A szigetre vezető híd, a holland ház és mi (meg persze én, aki nem állította be jól a fényképezőgépet, mert túl sok a híd és kevés a mi, aki aggódott, megnyugodhat, kaptam miatta... :) )