Nem tudom miért pont februárra csúcsosodik ki ez nálunk, de addigra már kellőképpen unjuk a telet, meg mehetnékünk is van, de úgy tűnik mi ilyenkor mindig elindulunk valamilyen áztatóhelyre. Még tavaly nyáron megígértük Bálintnak, de jól nem is tartottuk be, de akkor most irány Zalakaros, ami tulajdonképpen a legkézenfekvőbb választás, tekintve 7 km-es távolságát Zalakomártól.
Időben el is indultunk, mondanom sem kell talán, hogy aprónép egy másodpercet sem aludt odafele, volt is aggódás bennünk, hogy hogy bírják a strapát, főleg a legkisebb, de úgy tűnik csak programot kell a fenekük alá tenni, a fáradtság huss, elszáll.
A fürdőruhába kerülés izgalmai után (tekintve a "családi" öltöző 2 nm-ét tényleg izgalmas volt), amikor Bálint már egy perpetum mobile egy helyben ugrálás állapotában volt (újabban ez a öröm fokmérője) letelepedtünk a gyerekmedence mellé, ahova végre a szülőknek is be lehetett menni, ellentétben más fürdőkkel elég béna módon.
Medencéből ki, medencéből be, medencébe be, medencéből ki, ebédelés, medencébe be Bálint, Gréta elindította a futókáját, ami azt jelentette, hogy a pihenőszékek körül tépett ezerrel, mint egy kilométer-hiányos. Nem lehetett leállítani, s csak az szabott gátat a tempójának, hogy a néhol csúszós padló egyik kicsi pocsolyája miatt perecelt egy alaposat, pontosan becsúszva az éppen arra portyázó úszómester bácsi lábai elé, aki szerencsére fel is szedte a padlóról, na de senki ne higgye, hogy 10 perc és egy kis babusgatás után nem ugyanezt a műsorszámot folytatta. Bálint ehhez képest csak gyakorlatilag feláztatta magát nyakig, úgy kellett kilapátolni a medencéből. Mi nagyok ugyan egy rövid időt tudtunk csak magunkra fordítani, Gábor szaunázott egy kört én meg élmény-fürdőztem egy adagot és ennyi, éljen az ifjúság.
Az élet császár-kisasszonya:
Na jó, néha megpihent.
Vigyorikám:
